A digitális egészségügyi ellátás nem való mindenkinek, de azt jó lenne elkerülni, hogy a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok és régiók ezen a téren is lemaradjanak. A digitális képességek hiánya és a drága internet előfizetés mellett a tradicionális ellátás preferálása is nehezíti a helyzetet. Az egész társadalom érdeke az egészségügyi ellátás hozzáféréséhez való egyenlőtlenség csökkentése. De hogyan tegyük ezt?

A jelenlegi átalakulási folyamatban a digitalizált egészségügyi ellátás előnyeit és hátrányait menet közben tanuljuk meg. A nyomás hatalmas, az egészségügyi dolgozók alacsony száma évek óta nagy kihívás az intézményeknek, és tovább nehezíti a helyzetet a bérek, az alapanyagok és a működési költségek gyors emelkedése, valamint a jelenlegi inflációs környezet és gyengülő forint.

Napjainkban a közellátásban a legtöbb telefonos orvos-beteg konzultáció minden bizonnyal a háziorvosok és a betegek között zajlik, ám a magánellátásban már számos szakorvosi rendelés során is alkalmazzák, például a diabetológiai és a pszichológiai kezeléseknél. A köz- és a magánellátásban egyaránt fontos érdek, hogy kevesebb munkaerővel és több technológiai, internetalapú megoldással üzemeljenek, hiszen ez fajlagosan olcsóbb megoldás lehet. Ebben nagyjából minden szakmabeli egyet is ért, problémát okoz viszont, hogy az elektronikus egészségügyi elérésen egyelőre nemcsak a beteg oldalon, de az ellátórendszerben is különböző megoldásokat értenek a legegyszerűbb adatfelvételtől, egy beszkennelt ambuláns laptól az ügyfélkapun át történő konzultáción át a mesterséges intelligenciával működő távdiagnosztikáig, vagy távolból végzett műtétekig.

A költségcsökkentés egyik módja az orvosi eszközök betegekhez történő kihelyezése, amiket a telemedicina során tudnak használni. Ilyen lehet például egy kombinált vizsgálófej (vérnyomás és vércukorszint mérő, fül- és torokvizsgáló hőmérő), ami adatot továbbít a kezelőorvos számára. De ide sorolható az összes viselhető eszköz, amelyek például a testmozgásról adnak információt az orvosnak vagy akár biztosítónak, aki éppen emiatt sokszor már hozzá is járul az ilyen eszközök beszerzéséhez, vagy elő is írhatja a viselésüket.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon a kötelező és mindenki által ingyenesen elérhető  Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Európában úttörőnek mondható, és számos előnnyel kecsegtet. Az egyszereplős társadalombiztosítási környezet és a centralizált egészségügyi irányítás segíti a hazai egészségügy gyors digitalizációját. A folyamatos fejlesztés alatt álló EESZT-t már a teljes ellátói kör használja. És végül nemcsak Magyarországon, de mindenütt jellemző, hogy a Covid-19 járvány felértékelte a digitális ellátásokat, olyanokat is ebbe az irányba terelt, akik korábban nem voltak rá fogékonyak, és az nagyban hozzájárult a potenciális felhasználói bázis növekedéséhez. A feladat szempontjából pedig egyáltalán nem indifferens, hogy a digitalizációtól ódzkodó, és abban járatlan tömegeket kell megnyerni, vagy arra nyitott, és alapszinten legalábbis jártas emberek körében kell a használatot kiterjeszteni.

A digitális ellátásnak természetesen nemcsak a felhasználó orvosok, szakdolgozók napi rutinjába kell beilleszkednie, hanem a betegek igényeit is ki kell elégítenie. Vizsgálatra szorul, hogy mely társadalmi csoportok számára működik, és melyek számára kell más megoldásokat is biztosítani. Nem előnyös azoknak, akik nem rendelkeznek stabil internetkapcsolattal, adatcsomaggal vagy megfelelő informatikai tudással. Az internet-előfizetés sem olcsó, így ez is akadály lehet a szegényebb honfitársaink körében. A digitális ellátások kialakítása során a hozzáféréshez való egyenlőtlenségekkel is számolni kell, és törekedni azok csökkentésére.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a KPMG online biztosítással kapcsolatban végzett kutatása szerint az emberek egy nem elhanyagolható csoportja tudatosan kerüli a digitális megoldásokat, és előnyben részesíti a személyes interakciókat. Ennek a csoportnak az összetétele semmilyen más tulajdonsággal (életkor, jövedelem, iskolázottság, hogy csak a kézenfekvőnek tűnőket említsük) nem mutat érdemi összefüggést, azaz minden társadalmi csoportban létezik egy ilyen kör. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy őket hogyan lehet, és egyáltalán kell-e a digitális térbe terelni.

Ez az elvárás felértékelődik ott, ahol üres a háziorvosi praxisok egy része, ezért a betegeknek másik településre kell utazniuk személyes orvosi konzultációra. Az üres praxisok pedig sajnálatos módon éppen a leszakadt, leszakadóban levő, vagy éppen elvándorlástól sújtott régiókban a leggyakoribbak, vagyis pont ott van a legnagyobb szükség a digitalizációra, ahol a digitális megoldásokhoz való hozzáférés a leginkább korlátozott, és ahol a digitális felkészültség a legalacsonyabb szinten áll. Ezekben a térségekben nem elég felismerni a digitalizáció előnyeit, a képességet is meg kell teremteni hozzá.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy a magánegészségügyi ellátórendszer lefedettsége sem egyenletes az országban, ami van, az is erősen korrelál a helyi népesség számával és teherviselési képességével. Ennek megfelelően ezekben a térségekben a betegek csak a társadalombiztosítási ellátórendszerben bízhatnak, vagyis a megoldást mindenképpen közügynek kell tekinteni ahhoz, hogy az internetkapcsolat vagy a digitális írástudatlanság ne mélyítse tovább az egészségügyi hozzáférés egyenlőtlenségeit.

De hogyan biztosítsunk telemedicina szolgáltatásokat a legelmaradottabb régiókban, és mivel fejleszthető hatékonyan a digitális jártasság? Ezt a problémát már máshol is felismerték a világban. Portugáliában például egy tesztprogram keretében keresik a megoldást. Ennek során az önkormányzatok épületeiben – ahol más ügyintézés miatt amúgy is megfordulnak a betegek – telemedicina használatban jártas munkatársak segítik az orvosi konzultációt, és eszközt is biztosítanak a helyszíni kapcsolatfelvételre [1].

Magyarországon  is van próbálkozás az alapellátás biztosítására és a telemedicina megismertetésére a legelmaradottabb településeken. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hordozható eszközcsomagot visz ki egy arra kialakított orvosi szobába vagy egy saját furgonnal szállnak ki a településekre. A Mobil Egészségügyi Központba az orvos távolról, videóról jelentkezik be, a kiérkező ápolók pedig tudnak műszeres és laborvizsgálatot végezni, adatot rögzíteni az EESZT-ben, ambuláns lapot nyomtatni, és akár továbbirányítani a pácienst egy környező szakrendelőbe, kórházba [2].

Ahhoz továbbra sem fér kétség, hogy akut esetben a személyes ellátás a preferált megoldás, de krónikus betegségek esetében a telemedicinának nagyobb lesz a szerepe. Ebben minden bizonnyal komoly szerepet játszhat az EESZT tervezett központi telemedicina megoldása. Erről ma még csak annyit tudni, hogy fejlesztés alatt áll, és a célja, hogy a rendszerbe csatornázza a telemedicina megoldásokkal nyert információkat, megnyissa az oldalt ezek előtt, és lehetőséget teremtsen a nyert adatok feltöltéséhez. Ez a lehetőség tovább erősítené az EESZT-t. mint egységes egészségügyi platformot, vonzóbbá tenné a telemedicina eszközöket a tudatos felhasználók és nem utolsósorban a biztosítók körében.

[1] https://www.dashplus.be/blog/portugal-telehealth-commodity/

[2] https://maltai.hu/cikk/hir/4235